csak nézegetem a fényképeket és képeslapokat a szobám falán... akkor még olyan jó volt. kicsi voltam, mind szellemileg, mind fizikálisan. (najó, most sem vagyok egy yeti.)

nem tudtam, hogy mi van a világban, hogy miért olyan rosszkedvűek sokszor a felnőttek, hogy miért fáradtak és miért nincs kedvük velem játszani néha. most már értem. ahogyan felnövök, szépen lassan látom, hogy ez már nem az a világ, mint ami sok éve volt. nagy kár, hiszen én abba a világba lettem szerelmes. átbaszott az élet. ismét.