Mikor belenéztem a szemedbe tudtam, hogy itt vége mindennek és nincs tovább. Hogy innentől kezdve már nincs olyan, hogy én ne akarnálak Téged. Nem tudtam kiverni az egészet a fejemből és mi legyen. Nem tudtam mi lesz az egészből. Most sem tudom, nem látok a jövőbe, de azért vannak elképzeléseim. Ha még lesznek blogok, akkor majd megírom.

De azt az egyet azért tudtam, hogy én itt meg tudok állni ebben a világban és abba tudom hagyni a rohanást és a menekülést, mert megleltem, amit eddig kutattam, de mégis annyira nem találtam. 

Megvan végre és nem engedem, de igazából nem is kell, mert láttam Benned is ugyanezt a furcsaságot, amit már rég felfedeztem magamban. Mint amikor űznek a világban és nincs biztonság, aztán mégis van.

Nekem még így nem fogta senki a kezem, engem még így nem óvott senki a zebránál, ennyire még nem éreztem senkit közel. Nem tudtam még ennyire senki gondolatait, nem ismertem még senkit ennyire. Sosem gondoltam volna, hogy lesz valaki, aki ilyen. Én Veled lettem egész. 

Jó nekem, jó nekünk, jó Veled, jó mindig. Szeretlek.