Két éve, hogy megláttuk egymást. A bemutatkozás pillanatában vajon ki gondolta volna, hogy két évvel később együtt fogunk élni. Ugye? Senki.
És hogy két évvel később majd vasárnap lesz, és aznap reggel medvehagymás sajtos rudakat sütök és este meg itt ülünk a kanapén és velünk szemben a közepesen nagy pálma szerű növény az ikeaból és hogy úgy tűnik ennél jobb jelenleg a világon nincs. Nyilván van, és nyilván csak akkor van, ha együtt vagyunk. Mert senki sincsen úgy, ahogy Te énnekem. 
Az élet furcsa és kiszámíthatatlan és talán sokszor még rossz is, de előbb utóbb mégis mindenki megtalálja a saját útját és helyét, ahol kell lennie. Én itt vagyok és jól vagyok és jó helyen. 
Elmúltnak tűnik az összes rettentő gondolatom, nagyon ritkán sötétedik be az ég fölöttem már. Úgy gondolom azért, mert két éve egy merő véletlen folytán egymásba botlottunk és kijavítottad a hibákat és betöltötted az üres, senki részére nem nyitott lyukakat a szívemben és ettől olyan boldogság pulzál bennem, mintha sosem éltem volna másként.