131 napja vagyunk itthon (és még meddig itt kell lenni vajon..?) 
ennyi ideje vagyunk "összezárva" 
az a meglátásom, hogy ha ennyi idő alatt nem bolondultunk meg egymástól, akkor nem is fogunk soha 
talán ez egy jó próba volt mindenkinek, nekünk meg még be is jött 
azt leszámítva, hogy nem mozdulhattunk ki, talán még soha nem volt ilyen jó időszak az életemben
csupa szeretet mindenhol, jöttünk-mentünk, olvastam rengeteget, cicáztunk nagyon sokat, fizetésemelést kaptam, a munkatársaim szuperek, a családdal is voltunk és olyan csoda minden hogy csak na 
hó végén még kirandulni (=bortúrára) is megyünk, nagyon várom 
viszont sajnos megöltem egy növényt, vagyis megölte magát, kicsit szomorú vagyok, mert szerettem nagyon, de a többi 15 azt hiszem kárpótol
holnaptól járni fogok edzeni, végre komolyan veszem magam és remélhetőleg eljön a várva várt lefogyás (meg másrészt hogy fogok nagyon szép lenni a ruháimban, amiket a karantén alatt vettem - amikor még azt hittem járunk nyáron dolgozni) 
ma is mennék, de el kellene menni ikeázni - még mindig van mire költeni a bónuszom
egyre inkább vidékre akarunk költözni, azért egy szép kis (na jó, ne olyan kicsi) házból csak jobban esne a home office, vagy akár a kertből... talán nem kell már sokáig várni erre sem. 
szóval most ennyi, a karantén alatt kicsit belassult az élet tényleg 
de úgyanúgy szeretlek. és foglak is mindig.