egyik nap buzgón szervezkedek, telefonálok, levelezek elintézek mindent, hogy tökéletes legyen majd a nagy nap (már 4 hónap sincs addig!!)

másik nap bőgök a fürdőszobában és üresnek érzem magam, leginkább a fejem, a szívem az viszont csordultig

kell az állandó stimulálás, az állandó valamit tevés, mindig kell valami új hobbi, amibe belekezdek, az elmúlt pár évben már vagy 8 ilyen volt és mindegyiknél óriási gyorsan tanultam meg a számomra megfelelő szintet, szerintem ez nem normális

már az utazás és kirándulás sem elég

most épp találtam egy lovastanyát, ahová el akarok menni és megtanulni lovagolni...

az a gyanúm, hogy amíg magammal nem vagyok megbékélve, amíg valami állandó vihar dúl bennem, addig nem is leszek teljesen lenyugodva sosem, pedig óriási vágyam

de most nagyon igyekszem, az újévi fogadalmam sem volt más, csak az, hogy bármennyibe is kerül, de rendet teszek magamon/magamban, mert külsőleg és belsőleg sem vagyok elég most

talán csak a megfelelési kényszerem (de vajon kinek, mikor senki nem igényli?), vagy tényleg változik a magamhoz való viszonyulásom, de régen voltam már ennyire elégedetlen magammal szemben

és talán pont kellett ennyi idő és ez a stabil biztonságérzet, hogy előjöjjenek a régi problémáim, hogy ki merjem mondani, hogy valami nem okés és dolgozzak a sebek begyógyításán és ezáltal én is gyógyuljak és növekedjek

tudom, hogy néha nehéz eset vagyok, és néha túl kevés vagy túl sok

de attól még rossz nem vagyok, csak kicsit szélsőséges (jó, néha nagyon)

szóval most regenerálódok, mert készülök egy új életszakaszra, hiszen terveink vannak és addigra a múlbéli terhek nagy részét szeretném magam mögött hagyni

jövő hét péntekig ki kell találni, hogy legyen a nevem majd, ezzel kapcsolatban még emlékszem egy jó beszélgetésre 2018-ból

- jó, jó, de a vezetékneved...

- mi van vele?

- hát nem tetszik

- miért?

- túl egyszerű

- jó, akkor majd csináld úgy, hogy megváltozzon