Hazudik itt mindenki, nekem ne mondjátok, a saját szememmel látok mindent, nem akarok hinni neki, de ez van, mondjátok csak a sok szarságot, engem nem ver már át senki, mindent látok, mindent tudok, nem lepődök meg semmin és senkin. Majd ha nem áltat senki, én is leveszem a maszkot, ledobom és elégetem, és akkor már én sem mondogatom mosolyogva és kacagva, hogy jól vagyok és rendben van minden. Mert nem. Majd akkor ki merem mondani, hogy nincs minden rendben. 

De azért most kacagok, mint a kislányok.

Elfújt a szél, ez a kis tavaszi szél, kifújja belőlem a könnyet, száraz arccal sírok, porzik a szemem, de attól még látok. 

F

Á

J

.