Nagyjából egy éve, amikor itt jártam és még csak vicceltem, hogy majd egyszer úgyis ideköltözök, akkor nem gondoltam volna, hogy tényleg így akarjuk majd. Mármint még kicsit várat magára, de nem sokáig úgysem. Ki gondolta volna még akkor, hogy itt ülök majd egy nyuszimaci mamuszban és melegítőruhában és főzögetek vasárnapi ebédet, és ennél jobban nem is érezhetném soha magam. Csak figyelem, hogy milyen jó ez így, nyugalom és csupa szeretet minden, végre otthonra leltem - melletted. Ennyi futkorászás után az életben monjuk rám is fért. Addig vicceltem, hogy igazam lett, és milyen jó, hogy igazam lett. Most ennél többet nem tudok mondani. A kevesebb néha több, szóval ennyi elég is.