néha eszembe jut, hogy milyen volt. jó? vagy rossz? nem tudom már

de kipróbálnám az egészet újra, vajon mit gondolnék róla most?

rég volt, talán igaz sem volt. csak néha még hasonlóan fáj az élet, mint akkor és olyan jól esik lefeküdni a hideg fürdőszobapadlóra és csak nézni magam elé, de nem látni. simogatóan kemény és kellemesen hideg padló, onnan minden máshogy néz ki. így jöttem én rá egy csomó mindenre és így vészeltem át egy rakás rossz napot. 

volt rosszabb reakcióm is a rossz napokra. ez is eszembe jut és szinte felpezsdít a gondolat, hogy milyen volt érezni a megkönnyebbülést. mikor úgy éreztem, hogy kifolyattam a rossz dolgokat magamból és újraindítottam a rendszert. 

ma már ez nem kell, nincsenek ilyen pánikrohamaim és rossz gondolataim. valahogy kihevertem ezeket, vagy csak annyira mélyre nyomtam, hogy nem tudnak felszínre törni. valójában rettegek, hogy egyszer majd robban az egész és megbánt mindenkit. minden erőmmel próbálom elkerülni.

de nem lesz ilyen. eldöntöttem, nincs robbanás. 

most már csak a jó vár rám. meg komoly dolgok. de a komoly dolgokról majd később, ha minden sínen van velük. nem szeretek elkiabálni semmit. 

most itt fekszem a kanapén, körülöttem növények, szemben velem a könyvespolc. megannyi könyv közül egyen akad meg a szemem, ez a címe: semmi baj.

naná, hogy semmi baj. 

most már jó minden és nincs sötétség a felem fölött. legfeljebb egykét árnyék, amit a napom el is ijeszt.