nem írtam még 2021-ről

nem tudom miért, nem volt eszemben, meg talán nem is akartam nagy reményeket fűzni hozzá, mert ki tudja mi lesz a jövőben még meg ilyenek

badarság, egyszerűen sem időm, sem kedvem nem volt. ez az igazság. 

inkább írok majd jövő januárban egy évértékelőt megint. nem szeretek előrevetíteni dolgokat, aztán meg később csalódott leszek, ha mégsem úgy történik. 

túl gyors minden, túl sok a dolgom, túl sokat szeretnék, ráadásul néha egészen aprónak és kevésnek érzem magam a világhoz. 

ezt már mondjuk nem most írtam, csak piszkozatban maradt és még csak be sem fejeztem

voltunk vasárnap metszeni. lesétáltam a szőlős aljába, van ott egy út. eléggé csúszott és ragadt, mert jó nagy sár volt. jó fekete, ragacsos föld van felénk, bárhol megismerném. mentem ott az úton egy darabig a virágos gumicsizmámban, majd körbenéztem. balra telkek alja, jobbra egy mező, középen én. 

olyan csönd volt, hogy szinte elfelejtettem levegőt is venni. az enyhe másnaposságom is elszállt (jól sikerült az előző napi családi találkozó), mert kiürült minden a fejemből egy szempillantás alatt. ki gondolta volna, hogy ehhez egy sáros földútra lesz szükség a Mátra és a Bükk között

mióta van ez a covid dolog, nem voltam ilyen csöndben, és annyira tökéletes volt.