4am club

hajnal van, alszik a világ és csak én vagyok ébren. a legapróbb neszedre felébredek, és már ott is vagyok az ágyadnál, hogy lássam mi bánt. általában semmi, csak egy kis babás nyöszörgés, mert mire odaérek te már újra szuszogsz.

hajnal van, alszik mindenki és csak mi vagyunk ébren. sírsz, mert lassan melegszik a tej. három perc a világ vége néha. ülünk kettesben a félhomályban, szótlanul. eszel csöndesen, majd jóllakottan szusszansz. nézem azt a tökéletes kis arcod és magamba szívom a pillanatot. fáradt vagyok nagyon.

hajnal van, alszik a környék és csak én vagyok ébren megint. az ölemben 58 cm tökéletesség, aki a mellkasomra kuporodva szuszog, mert a számára legbiztonságosabb helyen van. elég nehéz ez a szinte öt kiló baba a mellkasomon, a lába is nyomja a műtéti sebem, a karjaim is fájnak, a nyakamnak is kényelmetlen a párna. mégsem mozdulok, csak nézem a résnyire leengedett redőny alatt a szemben levő ház tetején a hajnal fényeit. 

én vagyok csak ébren, de jó ébren lenni miattad.

reggel van, mindenki felkelt már, és összenézünk és rám mosolyogsz és a világ megint szebb. csak jó nap lehet az, amikor az emberre rámosolyog reggel a gyermeke ébredés után. itt fekszünk a nagy ágyban a nagy “taki” alatt, apa is mellettünk és tökéletes az egész világ. 

hogy létezhet ekkora szeretet? szétdurran a szívem