vajon minden embernek van egy fojtogató érzés a születésnapjában, vagy ez csak bennem mozog ilyenkor? valahogy azt érzem, hogy ez sem különlegesebb nap a többinél, sőt általában nehezebb - és nem tudom megmagyarázni ezt az érzést, egyszerűen csak összeszűkül a torkom és nem ereszt. minden születésnapomon sírok - mikor miért épp. most csak láthatatlannak érzem magam és messzinek mindenkitől, bár valószínűleg azért, mert most épp leértem a lejtő aljára és ilyenkor mindig sokkal érzékenyebb vagyok. mások év végén-újévkor csinálnak ilyen áttekintés, én születésnaptól születésnapig.

biztos azért, mert van egy valamiféle misztifikáció a születésnapok körül, közben meg semmi extra. egy év. eggyel több év. vígasztal, hogy néha 18-nak sem néznek, elszomorít hogy megrekedtnek látom magam néha, annak ellenére is, hogy haladok. leginkább úgy érzem, hogy most elértem mindent, amit akartam, és ami a célom volt. de akkor most mi van? így maradok? így nem maradhatok. nincs ami mozgat, abba belehalok. szó szerint, el tudok pusztulni a semmiben. 

szóval talán ez az év most erről fog szólni, hogy egy új irányt és új célt veszek. a lila foltjaim meg elfelejtem - annak nincs célja és nem segít.