nem vagyok... magam.

fura, de kellemes érzés tölt el. nem szokott ilyen lenni. valami nem oké, valami nincs rendben. valami történik, valami folyamatban van. mintha... mintha ki akarnék fordulni önmagamból. nem én vagyok abban a bizonyos tükörben. a rossz szokásim is szépen leperegnem rólam. lecsupaszodok. nem leszek önmagam, nem leszek ember, nem leszek AZ. véget kell vetnem ennek, de ó, dehogyis, hiszen milyen jó így érezni. dehogy dobom én el magamtól, még ha nem is leszek ilyen, ilyen nyomorult, roncslelkű, szánalom. 

őszibarack és dinnye illata lengi be a levegőt, szinte érzem a számban. már egy órája kivittem a tálkát, amiből ettem. más illat is keveredik, igen, Ő. az az illat, amiben jó elbújni, amibe belebugyolálnám magam, mint valami apró kisbabát. szívrablás történt, igen, az. ellopták, de nem is akárhogy. igazán gonosz dolog, nem illik. bele sem egyeztem, csak huss és pöcc, ellopták. 

el kell mennem innen.
valami üldöz.

itt akarok maradni.
valami ideláncol.

magam sem tudom mit akarok. egy részem itt maradna, ülne a karosszékben és várná Őt, hogy jöjjön, és összerakjon, meggyógyítsa a lekem (már ha van) és kedveljen. (nem, engem nem kell szeretni, elég ha csak kedvelnek, nem vagyok ám túl igényes, elszoktam a szeretettől.) a másik menne. mindenfelé. csak ne itt legyen. 

azt meg nem lehet, hogy itt is vagyok, meg ott is (valahol a messzeségben, ismeretlen helyen, egyedül), mert akkor két helyen kellene lennem. két helyen pedig nem tud lenni az ember egyszerre. legfeljebb, ha kettészakad. akkor pedig nem egy egész ember, hanem csak egy félember lesz. egy istentelen, semmit nem érő, nyomorult félember.

megfagy a levegő körülöttem, valami szorít. nem a sárgadinnye, nem a barack és nem az Ő illata. valami más, valami idegen. félelem burjánzik a zsigereimben tőle és szép lassan elönti testem a félelem mámora. elkap. kóstol. széttép. felemészt. ismeretlen. zavar. 

m e g e s z.