kint a hold fénye festi ezüstszínre a hajam. gondolatok tömkelege kaparja a lelkem. felsértette. folyamatosan piszkálja a sebet, nem hagyja gyógyulni, nem hagyja összeforrni. lehet örökre ott maradnak a hegek, vagy fekélyek jönnek ki rajta. őszintén remélem, hogy csak heges marad. beszélnek hozzám, de nem értem. hallok, látok, érzek, mégsem értek semmit. az ég is lassan fekete lesz, hamarosan megjelennek a csillagok is. egyszer megszámolom őket. nem, nem fogom. túl hosszadalmas és így sincs időm arra, amire kellene. fáj a fejem is. mintha valami megszállt volna, vagy valami ülne a nyakamban. megjelentek a csillagok. gyönyörűen szédítő. két oldalt az utcalámpák fénye égeti a szemem, középen pedig a milliónál is több csillag. néha fognék egy ceruzát és összekötném mindet. vagy csak leszedném őket és felragasztanám a plafonomra, hogy mindig nézhessem. vagy betakaróznék velük és elvesznék bennük. imádnám.
hát te inkább csak belül gyújts egy gyertyácskát, minden napra egyet, néha majd elfújom: olyankor szeretlek...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése