"A mindennapi nyelvben a hedonizmus fogalma élvetegségre, sőt romlottságra való erkölcstelen hajlamot jelent. Ez persze pontatlan: Epikurosz, az élvezet első nagy teoretikusa, rendkívül szkeptikusan értelmezte a boldogságot: élvezetben annak van része, aki nem szenved. A hedonizmus alapfogalma tehát a szenvedés: oly mértékben vagyunk boldogok, amilyen mértékben távol tudjuk tartani magunktól a szenvedést; s mivel az élvezetek gyakran több boldogtalansággal, mint boldogsággal járnak, Epikurosz csakis óvatos és szerény élvezeteket ajánl. Az epikuroszi bölcsesség mélyén búskomorság húzódik: a világ nyomorúságába vetett ember ráeszmél, hogy az egyetlen nyilvánvaló és biztos érték az - lett légyen bármi csekély - élvezet, amit maga is át tud érezni: egy korty friss víz, egy pillantás az égre (a Jóisten ablakaira), egy simogatás.
De akár szerény, akár kevésbé szerény ez az élvezet, csakis azé, aki átérzi, úgyhogy a filozófusok joggal kifogásolhatják a hedonizmus egoista voltát. Szerintem azonban a hedonizmus Achilles-sarka nem az egoizmus, hanem (bárcsak tévednék!) a reménytelenül utópikus jellege: kétlem ugyanis, hogy a hedonista ideál valaha is megvalósul; tartok tőle, hogy a hedonizmus által ajánlott életvitel nem összeegyeztethető az emberi természettel."
Milan Kundera - Lassúság
(9-10. oldal)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése