A reggelek sosem telnek jól. Magam vagyok. Egyedül. Egymagam. Nincs senkim. Csak a fa, a mi fánk. Ő vár rám minden reggel. Szinte ugyanolyan minden reggel. 20-kor indulok, a busz pár percet késik. Az utolsó ülésen ülök. Párás az ablak, a kék függöny összevissza áll, megigazítom. Az egyik ház előtt egy bácsi vár, int a busznak. Az egyik utca sarkán meg egy néni vár. Szerintem ő a sofőrnek int. Lehet, hogy a rokona. Nem tudom. Megállunk, felszállnak. Megyünk, kel fel a nap. Megállunk megint, három nő leszáll, néha egy bácsi is. Megyünk még tovább, leszállok én is. Mindig elgondolkozok, hogy előre kellene mennem, és meg kellene nyomnom a leszállásjelző gombot, de eszembe jut, hogy más is leszáll. Leszállok, várok. Nézem az autókat. Valamelyik biztos a tenger felé megy. Jön az első busz, de semmi dolgom a városban, várok a következőre. Megérkezik, megmutatom a bérletem a sofőrnek. Leülök valaki mellé, kihűlt kezem zsebre teszem, várok egy kicsit és jönnek a gondolatok... Hogy miért kell egyedül lennem, hogy mennyire szeretem, hogy mennyire szeretném, hogy mellettem legyen, hogy hiányzik már, hogy vajon mikor találkozunk péntek este, hogy mit fogunk mondani, mikor meglátjuk egymás, hogy szépnek talál e majd, hogy egyáltalán talál e valaki szépnek, hogy mi lesz velem, hogy mennyire nem akarok sokmindent, hogy mi fog történni aznap, hogy ki lehet az, aki mellettem ül, és rengeteg minden. Aztán megérkezünk a fához. Nem sokáig látom, de minden reggel egy pár pillanatra az enyém. Aztán megáll a busz, felszállnak, megáll, felszállnak. Beérünk a városba, leszállok az első megállóban, és átszállok egy hideg, sárga helyijáratra. Látom a lehelletem, fázok. Egyedül vagyok még mindig. A kezem is kezd kihűlni. A táskám az ölemben, és nézem a várost. A nagyváradi úti megállóban felszáll egy nő, mindig ugyanazzal a busszal megy. Kíváncsi vagyok mit dolgozhat. A vasútállomásnál egy rakat kövér ember van, meg néhány ismerős. Mind felszáll. Mindig azt kívánom, hogy ne legyen büdös, aki mellém ül. Néha mondjuk nem jön be. A következő megállónál felszáll a kék táskás fiú, akivel amúgy egy suliba járunk. Mire a színházhoz érünk elmegyünk a fekete citroën terepjáró mellett is, ami egy iroda előtt áll, és elmegy mellettünk biciklivel az egyik évfolyamtársam. Néha, amikor nem csípősek a reggelek, látok egy vak bácsit is a színház és az állomás közötti útszakaszon. A színháznál int pár ismerős. Egyszer olyan szívesen lefényképezném mindezt. A bazilika ajtajában egy nő ül. Nem tudom mire vár. Fura emberek vannak az autóbusz pályaudvaron. Meg sok busz. Itt mindig megállunk. Elmegy a fehér táskás fiú is a helyijárat mellett, akivel amúgy egy busszal jövök be a városba. A bolt mellett mindenki cigizik. Innentől már nincs érdekes, mert csak átugrunk a városon, aztán csebox, aztán meg bemegyek a nagy lilába, kérek egy hosszú kávét egy cukorral, péntekenként csak egy mosolyért, megiszom, és megyek dolgomra. És utána már nem vagyok annyira egyedül.