Sajnos nem tudom hova tenni, hogy mindig azt álmodom, hogy meg akarnak ölni. Még álmomban is félek. Borzalmas napokat élek meg. Nappal azon jár az agyam, hogy mi van vele, éjjel meg még meg is akarnak ölni. Menekülök, meg kétségbeesek, és zaklatott vagyok... Nem találom a helyem, a helyem ott van, ahol Ő, es Ő most nagyon nincs itt. Elvesztem valahol az ágyam és a reggeli busz között másodikán reggel. Esténként hazatér a lelkem és levet ereszt. Napközben az eszem az úr, minden cselekedetem ésszerű, nincs semmi ösztön, lassan eltűnök és nem leszek, csak egy látható láthatatlan ember. Ez az egész egy borzalom. És csak haladok előre, és előre, és előre, és harcolok a borzasztósággal. És ha azt hinném, hogy csak álmomban kell azzal harcolni, akkor rájövök hogy nem. Én már mindenre felkészülök idejében, hogy ne érhessen meglepetés, mert egy ideig nem kérek belőle. Szóval ez van.